MENÜ

Bea szépségszalon
Fodrászat, kozmetika, műköröm

KOZMETIKA

BEJELENTKEZÉS: 06 20 478 8570 (ZSANETT)


Szeretettel köszöntök mindenkit!

 

Hajdú Zsanett vagyok. 2010-óta dolgozom kozmetikusként, mely egyben a munkám, hobbim és a szenvedélyem is. Már kislánykoromban is érdekelt minden, ami a szépségiparral kapcsolatos. Annyira megfogott a szakma varázsa, hogy már akkor eldöntöttem, én is ezzel szeretnék foglalkozni.

A gimnázium elvégzése után jelentkeztem egy Budapesti kozmetikusképző iskolába, ahol 2 év után sikeres vizsgát tettem.
Többféle termékcsaláddal dolgozom, mindenből próbálom kiragadni a legjobbat, hogy én is a legjobbat tudjam nyújtani. Főként Charlotte Meentzen-el dolgozom, de megtalálhatóak nálam a Solanie termékei is.
A kozmetikai kezelések mellett relaxáló testmasszázzsal, fülbelövéssel és orrpiercing lövéssel is foglalkozom!
Folyamatosan figyelemmel követem az újdonságokat, rendszeres látogatója vagyok a szakmai vásároknak, kiállításoknak.
Szakmai tudásommal, a szakma szeretetével és türelemmel állok rendelkezésére minden kedves vendégemnek. Fontosnak tartom a tájékoztatást, ezért ha problémája van a bőrével vagy bármi kérdése van, forduljon hozzám bizalommal.
Minden hónapban más akcióval várom kedves leendő- és törzsvendégeimet.

Hírek

  • Keratinos hajhosszabbítás bevezető áron
    2012-06-07 18:53:57

    Hajhosszabbítás felkeratinozással és leszedéssel együtt akciós áron most csak 27.000 Ft

  • 3D műszempilla bevezető áron
    2011-10-06 10:09:56

    3D műszempilla akciós áron most csak 5.000 Ft.

  • Bea szépségszalon és kozmetika
    2011-08-02 15:36:30

    Folyamatos akciókkal várjuk minden kedves vendégünket.


Asztali nézet